Egy életre szól
MH 59. SzDRB Kommunikációs és Protokoll Alosztály
Húsz év után ismét katonai esküt tartottak a kecskeméti repülőbázison. A hazánk biztonságának, határaink védelmének megvédésére elkötelezett fiataloknak december 9-én Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka kívánt sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét. Az eskü szövegét előmondta: Pálfi Róbert közkatona.

Családtagjaik, bajtársaik, barátaik jelenlétében harminchárom, szerződéses szolgálatot vállalt közkatona tett ünnepélyes keretek közt esküt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Újonckiképzés a kecskeméti alakulatnál utoljára 1996-ban volt.

„A Magyar Honvédség által biztosított kiszámítható, tervezhető életpálya, anyagilag is megbecsüli hazánk iránti elkötelezettségüket. Kemény munkát végeztek ez elmúlt időszakban, de nem lesz könnyű az az út sem, amelyen most elindultak. Csak akkor érdemes végig menniük rajta, ha komolyan veszik a szolgálatot, képesek folyamatosan fejleszteni szakmai ismereteiket, elvégezni önként vállalt elkötelezettségükből adódó feladataikat. Tartoznak ezzel a hazájuknak, amelynek védelmére felesküdtek, a Magyar Honvédségnek, amelynek az egyenruháját viselik, és mindenekelőtt – tartoznak önmaguknak. Embert próbáló, nemes kihívás előtt állnak, tegyenek meg mindent azért, hogy katonaközösségünk hasznos tagjaivá váljanak! Legyenek méltók a társadalom bizalmára! Megalkuvást nem tűrve őrizzék egyenruhájuk, a Magyar Honvédség becsületét!” – köszöntötte a tízhetes katonai alapkiképzés követelményeit eredményesen teljesített újoncokat Ugrik tábornok.

A most esküt tett katonák közül ketten Kecskeméten szolgálnak majd, harmincegy társuk pedig a Magyar Honvédség különböző alakulatainál kapott beosztást.

 

Szöveg, fotó: Galambos Sándor (honvedelem.hu)