Az eset még június elején történt egy kiképzési gyakorlaton. A vadászgép hajtóműve Mezőkövesd felett meghibásodott, a pilóta nem tudta szabályozni a vezérlést.

A tárcavezető mindenki elé példaképül állította Molnár Tibor őrnagyot, aki a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Hazáért kitüntető címet kapta meg. „Molnár őrnagy olyan hőstettet hajtott végre, amelyet békeidőben, azt hiszem, nem lehet túlszárnyalni. Gripenjének fedélzetén repülés közben hibát észlelt. A protokoll szerint ki kellett volna ugrania, de tudta, hogy ezzel nagyon sokat kockáztat: nemcsak azt, hogy az adófizetők rendkívül komoly áldozatai árán vásárolt vadászgépet magára hagyja, és az így menthetetlenül összetörik. Számot vetett azzal, hogy még véletlenül sem kerülhet a magára hagyott gép lakott terület fölé. Mások életét a maga élete elé helyezte”, idézte fel a történteket Hende Csaba. Az őrnagy a meghibásodott vadászgéppel a biztonságos repülőtéren landolt. „Nem veszélyeztette senki életét, sokmilliárdos értéket mentett meg. Lényegesen többet tett annál, mint ami a szabályzatok alapján elvárható volt: bátor katonaként, igazi honvédként viselkedett. Ez a hivatástudat példaként szolgál mindannyiunknak, akik a honvédelem ügyéért dolgozunk. A Magyar Honvédség és az egész nemzet nevében kívánok köszönetet mondani neki”, mondta a miniszter.
Forrás: honvedelem.hu |