A horgászhelyek kisorsolását, és a helyek elfoglalását követően különböző csalikkal, és etetőanyagokkal készültek fel a nevezők a verseny kezdetére. A csapatépítő rendezvényre a bázis állományának, a szervezők lehetővé tették, hogy családtagjaik is részt vehessenek, a reggel nyolc órától, délután három óráig tartó versenyen. A hidegfront okozta változékony időjárás több ízben is nehezítette a versenyzők dolgát, de ennek ellenére szép számmal akadtak horogra, a pontyok, kárászok, keszegek.
A Magyar Honvédség Légijármű Javítóüzem állományába tartozó Dávid Pál szakaszvezető, remek marhapörköltet főzött a részvevők részére, amelyhez az alapanyagot, a Honvéd Szakszervezet 484. számú alapszervezete biztosította.
A bázis vezető állományából Kilián Nándor dandártábornok - a bázis parancsnoka, Zsámboki Tibor ezredes - a bázis parancsnokhelyettese, valamint Bezsenyi Tamás zászlós - a bázis megbízott vezénylő zászlósa tett látogatást a rendezvényen. Az ebédet követően, még folytatódott a verseny, majd következett a mérlegelés, ahol kiderült, hogy hetvennyolc darab hal akadt horogra, súlyuk összesen több mint 80 kilógramm volt, majd mérlegelés után sporthorgászhoz méltóan a halakat visszaengedték a tóba.
4 kiló 47 dekás tükörponty kifogásáért Hrabovszky Károly szakaszvezető vehette át a legnagyobb halért járó különdíjat, a legtöbb halat fogó Kovács Attila szakaszvezető, 14 darab kifogott halért részesült szintén különdíjazásban.
Összesítve harmadik helyen Dukai Sándor szakaszvezető végzett 5 kiló 91 dekás eredménnyel, második helyre Kátai Tibor szakaszvezető került 7 kiló 55 dekás fogásával, a verseny idei győztese pedig, a már különdíjban is részesült Hrabovszky Károly szakaszvezető lett 9 kiló 47 dekás összeredménnyel.
|