A fogadást követően állománygyűlésen köszöntötte a teljes állományt, ahol tájékoztatta az állományt a Magyar Honvédséget érintő jövőbeni elképzelésekről és változásokról, a honvédség megújulása érdekében megkezdett folyamatokról, illetve ismertette az állománnyal szemben megfogalmazott elvárásait. Az állománygyűlés végén a Miniszter úr az állomány kérdéseire válaszolt. Az eseményen a Miniszter úr mellett jelen volt többek között Orosz Zoltán vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Domján László dandártábornok, az MK KBH főigazgatója, dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, Kovács József vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka, Kilián Nándor dandártábornok, az MH SZDRB parancsnoka és Bozóki János okl. mk. ezredes, az MH LÉJÜ parancsnoka.
Az állománygyűlést követően a bázis vezetőállománya rövid jelentésben tájékoztatta a miniszter urat, a bázis, szervezeti felépítéséről, az állomány helyzetéről és az egység feladatiról. A jelentést követően a bázis vezetőállományával bázis bejárást hajtottak végre melynek során megtekintették a bázis munkaterületeit, a készenléti alegységet, a hangárban folyó javítási tevékenységet, valamint virtuális repülésen vettek részt JAS-39 Gripennel az 1. harcászati repülő század oktató-kiképző központjában.
Zám Krisztina százados
Fotó: Gyurákovics László |