A jegy bevételekből és egyéni felajánlásokból , több mint 700.000 forint gyűlt össze , melyet Kilián Nándor dandártábornok a bázis parancsnoka ad át a rászoruló családoknak, melyek kiválasztásában a
bázis Egészségügyi Központ orvosai nyújtottak segítséget. Az esemény szervezésében kiemelt szerepet vállalt a Honvéd Szakszervezet, a Kecskeméti Tiszti Klub és a Club Caribe szórakozóhely tulajdonosa kiknek ezúton is köszönjük segítségüket, hozzájárulásukat.
Az estet Kilián Nándor dandártábornok nyitotta meg, köszöntve a vendégeket és megköszönte a támogatást, melyet az állomány a jegyek megvásárlásával tett. Sok kollégánk nem tudott részt venni a rendezvényen, de támogatói jegy vásárlásával ők is hozzájárultak a családok megsegítéséhez.
A résztvevők szórakoztatásáról a Főnix Bulizenekar gondoskodott. Az est folyamán a tánc mellett lehetőség volt Póker vagy Csocsó versenyre benevezni. A kártyajátékot végül Gottschall András főhadnagy nyerte, őt Goron László százados követte. A csocsó versenyben első helyezést ért el Földi Bálint hadnagy és Kriston Krisztián hadnagy, második helyezett Kókai Dávid szakaszvezető és Gál Ferenc szakaszvezető, harmadik helyezett pedig Peszeki Zoltán alezredes és Farkas Béla őrnagy.
Az est bizonyítja, hogy ma is létezik a katonai bajtársiasság és összetartás mely egyre inkább felértékelődik. Fontos és nélkülözhetetlen az állomány tagjainak egymás iránti felelősség vállalása és segíteni akarása. Köszönjük az állomány segítségét és részvételét melyre a jövő évben is számítunk.
|