Teve, Ancsa jubileum
Szöveg: Fekete Róbert őrgy., fotó: Dr. Toperczer István o.alez.

Újra ünnepelt a bázis. Szeptember 12-én a délelőtti órákban újra benépesült a repülőbázis hangára, ahová sorra érkeztek a meghívott vendégek. Ünnepelni jöttek, mégpedig a szállítórepülés 60. és az AN-26-os repülőgép magyarországi rendszerbe állításának 35. évfordulóját. A baráti találkozóra több százan fogadták el a bázis parancsnoka, valamint a szállítórepülő századmeghívását.

A program, repüléssel kezdődött, amely során a múlt képviselője a Li-2 Teve kötelékben repült a Magyar Honvédség jelenlegi szállító repülőgépével, az An-26 típussal. Közben a földön gyülekeztek mindazok, akik életük egy részét a két típus valamelyikén teljesítettek szolgálatot. A meghívottak között ismerős arcok is feltűntek, többek között megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Orosz Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke (parancsnokhelyettes), Pintér Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese. De felfedezhettük a vendégek között Bakó István nyugállományú vezérőrnagyot, volt repülő-és légvédelmi főcsoportfőnököt, valamint Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst is.

A találkozó résztvevői ráhangolásként Nádas Tamás műrepülő bemutatóját láthatták. Tamás az idei évben megnyerte a magyar bajnokságot, és a Radomban megrendezett Európa Bajnokságon sem talált legyőzőre.

A találkozót Tömböl László mérnök vezérezredes nyitotta meg, aki örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy legyen a rendezvény fővédnöke. A vezérkar főnök úr beszédében hangsúlyozta az ilyen jellegű rendezvények szükségességét, hiszen a múlt felidézésén kívül erőt lehet meríteni a találkozókból.

Az An-26-os típus technikai megbízhatósága mellett Tömböl tábornok úr kiemelte, hogy „a technika semmit nem ér, ha azt nem elkötelezett, a szakmáját értő, azért áldozatot is hozni képes személyi állomány kezeli”.

A vendéglátó, a bázis parancsnoka Kilián Nándor dandártábornok személyes élményeit felidézve beszélt az An-26 típusról. Kilián tábornok elmondta, hogy a szállítórepülő század néhány éve került a bázis alárendeltségébe, ami újdonság volt ugyan a vadászrepülőgépek mellet, azonban a beilleszkedés zökkenőmentes volt.

A század parancsnoka, Lakatos Csaba alezredes számokkal támasztotta alá a típus megbízhatóságát; Irak: száznyolc bevetés, Afganisztán több mint tíz bevetés számottevő technikai meghibásodás és személyi sérülés nélkül!

A pohárköszöntő előtt egy megható eseményre került sor. Bogdán Tamás törzsőrmester, fedélzeti rádiós, a legfiatalabb gépszemélyzet tag egy emléket nyújtott át a találkozó legidősebb tagjának, a 81. éves Kiss Sándornak.

A köszöntők után következhetett az ebéd – a bázis szakácsai, felszolgálói ezúttal is kitettek magukért – amely alatt a Honvéd Együttes művészei operett slágerekkel szórakoztatták a résztvevőket.

A desszertként felszolgált tortát, amelyet egy trikolorfestésű An-26os díszített Nagy József ezredes, a repülőbázis légi szállításokért felelős parancsnokhelyettese vágta fel.

A találkozó résztvevői az ebéd utáni beszélgetések során, a régi történetek felelevenítésén kívül, a búcsúzások során egy kérdést tettek fel legtöbbször; „mikor találkozunk legközelebb?”.