A végig kellemes hangulatú vizit parancsnoki tájékoztatóval indult. Ennek keretében Kilián Nándor dandártábornok, a bázis parancsnoka, beszélt a bázis életével kapcsolatos, aktualitásokról, feladatokról valamint jövőbeli tervekről. A folytatásban Ugrik Csaba alezredes, a bázis repülő műveleti főnöke mutatta be a JAS-39 Gripen típust, beszélt a „PUMA” századról illetőleg, a közelmúltban Svédországban megrendezett „Légi Fölény” valamint „Lion Effort” gyakorlatokról, az ott szerzett tapasztalatokról. A jó hangulatban elköltött ebéd alatt lehetőség nyílt informális beszélgetésre, múltbeli élmények megosztására. A nap folyamán a résztvevők betekintést nyertek a légiforgalmi irányítók, a műszakiak, a hajózók munkájába, korunk technikájába és beülhettek a Mig-29 és L-39 Albatros repülőgépek pilótafülkéjébe, ami sokakban számos régi szép emléket elevenített föl. Összegezve elmondható, hogy sikerült „elődeinknek” egy élményekben gazdag napot nyújtani és ezáltal tisztelettel adózni munkájuknak és szakmaiságuknak. |